2013. július 10., szerda

Start: Október!

Beszélgettem a párommal, hogy bár nem minden úgy alakul az életünkben, ahogy az a terveink és a nagy könyvben megírtak szerint kellene, én mégis szeretném ha már a babára koncentrálnánk.
Terveink szerint elkészülünk a ház felújítással, össze költözünk, eljegyzés, esküvő, és utána már minden készen akkor jöhet a baba fogantatás.
Valóság az, hogy a párom nagy álma a ház, az én nagy álmom az anyaság. Egy éve vettük a házat, azóta szépen lassan, amit lehet magunk csinálva dolgozgatunk rajta, és még mindig nem látom mikor lesz olyan állapotban hogy be lehessen költözni, nem hogy kész legyen. Viszont azért az már látszik, hogy jövő ilyenkorra már tuti készen leszünk.
Így leültem a párommal beszélni végre, sok gondolkodás és tervezgetés után, hogy hogyan is kellene ezt. Elmondtam, hogy jövőre már betöltjük a 30-at, és én nagyon szeretnék már egy kisbabát. Amennyiben az ő terveit követjük lehet csak egy év múlva vagy még később jutunk el erre a szintre. Mivel az ismeretségi körben volt ahol 2-3 évet is kellett várni, hogy megérkezzen a baba, és bizonyos okokból fenn áll bennem a kétely, hogy lehet nekünk sem jön majd össze elsőre, jó lenne már a baba tervezésen gondolkodni.
Fontos szempont az is, hogy amennyire lehet, a legjobb anyagi körülmények között legyünk majd, és minél tovább lehessek majd Gyed-en, és minél kedvezőbb összeggel.
Megbeszéltük, hogyan lenne az ideális eset, ha azonnal össze jönne, mivel járna ha csak később sikerülne, végül is meg egyeztünk, hogy oké akkor vágjunk bele. A ház lassan elkészül, utána jövő tavasszal az esküvőt is megtarthatnánk. A baba pedig majd eldönti mikor jön, és mi legnagyobb örömmel fogadjuk.
Megegyezésünk szerint Októberben indulna a baba fogantatás, vagyis ahogy valahol hallottam, és nagyon megtetszett: megadjuk a babának a lehetőséget a megfoganásra.
Október!!!!
Addig próbálok nem túlzottan rápörögni. Ehhez képest, már azt vadászom milyen kismama vitamint kellene elkezdeni szedni, és milyen esetleges vizsgálatokat kellene még a fogantatás előtt elvégezni.
Most júliusban megviccelt minket a testem, 6 napot késett a mensim, már kezdtem gyanakodni, megállapodtunk, hogy 1 hetes késés után tesztelünk.

Július 3-án megszületett párom első unokahúga. Ők most egy házban laknak, és már most nagyon gondoskodó a picivel, és nagyon oda figyel a körülötte történő dolgokra, jó kis gyakorlás ez nekünk.

Izgatottan várom az Októbert, addig pedig olvasgatok, ismeretet gyűjtök!

Annus